Hónap: 2011 január

  • Válás és újjászületés szeminárium

    Magdi, akivel 3 évvel ezelőtt − közel 20 év után − elváltunk, a válás során megélt érzelmi hullámvasútról annyit írt, hogy könyv lett belőle. Tavaly novemberben jelent meg Júlia vagyok és válok címmel. Aztán a válási krízissel küzdők, a fájdalmon túllépni, a kötődést megszüntetni nem tudók, útjukon elakadók számára csoportot indított Válás és újjászületés szeminárium…

  • Miért?

    Jól esnek a levelek, amit a búcsút követően kaptam sokótoktól. Köszönöm. Legtöbben megkérdeztétek, miért nem folytatom. Nem tudok mindenkinek külön válaszolni, de arra gondoltam, hogy József Attila két sora: „Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret”, most már érvényes erre a blogra is. Itt megoszthatom, amit tudok ebből.